Ha a tök nem rántott tök lett volna…

2013 július 8. | Szerző: talyuka@gmail.com |

A tök végül rántott tökként végezte beteljesítve ezzel küldetését. Úgy érezte annál jobb nem is történhetett volna Vele, mint hogy azzá lett amivé azóta válni szeretett volna, hogy a gazda földjén egy száron tudatára ébredt és megkezdte növekedését. Nap nap után egyre csak arról álmodott, hogy szép nagyra nőjön és a gazda asztalán rántott tökként teljesedjék ki igazi pompája.

Milyen szerencsés is volt ez a tök, mert hányan mondhatják el magukról, hogy azzá lettek amiről kis gyermekkoruk óta álmodoztak?! Biztos vagyok benne, hogy tíz emberből nyolc nem azt a munkát végzi, amit szeretne. Tízből legalább nyolc ember minden reggel úgy megy munkába, hogy a gyomra tájékán valami furcsa gombóc szorítja és ez a szorítás kihat egész belső lényére, a világhoz való hozzáállására és mindezek együttesen meghatározzák mindennapjait. Ez egy kemény és nehéz gombóc, nem pillangók, amiket boldogságunkban szoktunk érezni. Ez az érzés nem tesz boldoggá. Tízből legalább nyolcan komoly erőfeszítéseket tesznek minden nap, hogy munkahelyükön a legjobbat hozzák ki magukból, hogy meg tudják tartani állásukat, ne veszítsék el fizetésüket. Ezek az emberek is igazi hősök, a mindennapok hősei. Olyan emberek, akik komoly csatákat nyernek meg a magukkal és a realitásokkal vívott küzdelem során. Ki lehet itt a győztes? Jó kérdés, amire nagyon nehéz a válasz. Mondhatnánk, hogy minden fejben dől el és egy megfelelő hozzáállással az ember nagyon sokat javíthat a helyzetén. Azonban ez így nem teljesen igaz, mert ott van a másik oldal, a munkáltatói oldal. Tisztelet a kivételnek, de sokszor olyan negatív emberi természettel találja magát szembe a munkavállaló, egy főnök személyében, hogy ha nem saját bőrén tapasztalná az igazságtalanság széles skáláját akkor talán el sem hinné, hogy ilyen létezik. És akkor itt és most csak a főnökről, mint olyanról beszéltünk, pedig a munkatársak viselkedése is nagyban meghatározza egy munkahely légkörét. Biztosan régen is így volt, de abban a korban még nem voltam munkavállaló, így nem tudok érdemben nyilatkozni annak tekintetében, hogy mennyire meghatározza munkahelyünkön eltöltött időnket, munkatársainkkal való viszonyunk. Egy rossz munkahelyen is lehet nagyszerű a légkör, ha jó a kollektíva, de fordítva is így van ez.

Nagyon nehéz kérdések ezek és amilyen nehezek olyan fontosak is. Egy ember napjának minimum nyolc óráját tölti a munkahelyén, ahova ha szorongva, félve és negatív érzésekkel telve megy be, az nem csak az Ő napját határozza meg, hanem környezetéét is. Általában a család az elszenvedője annak az elnyomott feszültségnek, ami napközben gyülemlik fel. A stressz ha nincs kezelve komoly fegyver, amit magunk és mások ellen is fordíthatunk ezért nem szabad elhanyagolni. A munkahely mindig “csak” munkahely marad, ha jó, ha rossz. Az életünk nem csak annyiból áll, hogy reggel elmegyünk dolgozni és este haza érünk. Az életünk akkor kezdődik csak igazán, amikor lejár a munkaidőnk és haza megyünk a családunkhoz!